2015. november 02. írta: Natulcien.style

Egy kezdő sofőr vallomása, avagy kell-e T betű a kocsira

Megoszlanak a vélemények arról, hogy kell-e a kezdő sofőrök kocsijára T betű. Ugyan nem reprezentatív a kis kutatásom, de kb. fele-fele volt az arány a szavazatokban a mellette, és az ellene oldalon. Nemrég jöttem rá, hogyha annyi rutinom sincs, hogy ebben a kérdésben véleményt tudjak alkotni, akkor hogyan akarok gyorsan, és megfelelően értelmezni egy bonyolult forgalmi helyzetet? Pontosan itt a titok nyitja. Szóval összeszedtem mi zajlik egy tanuló vezető fejében, hogy a közlekedés már rutinos tagjai, első kézből kapjanak információt. De előtte egy kis előzmény.

Aki régóta olvassa a blogot vagy ismer, az tudja, hogy milyen régóta küzdök azzal a kihívással, hogy végre használjam az autómat. 13 éve szereztem jogsit, csak nem volt, se autó, se lehetőség, hogy használjam is elméleti KRESZ tudásom. Mikor eljött az idő ..talán az is érdemel pár szót, minek van kocsija annak, aki nem tud vezetni…én vettem, a barátom használta, szakítás után meg velem maradt. Tudtam, ha eladom a kocsit, talán sose lesz alkalmam, és lehetőségem újra megtanulni vezetni, és már túl sok energiát áldoztam bele, hogy feladjam. Szóval mikor eljött az idő órákat vettem egy oktatótól. Nem is ment rosszul a vezetés. Hamar rájöttem arra, hogy ha tényleg fejlődni akarok, a saját autómat kell vezetnem, mert semmi értelme annak, hogy a tanuló kocsi adottságait, és képességeit szokjam meg. Aztán jött az a fázis, hogy „saját autóval parkolóban” gyakorlás, szigorúan kis forgalmú helyen. Majd az „ül mellettem valaki egy ismert, már bejárt útvonalon”, aztán a „hajnalban egyedül” fázis következett. Jelenleg itt tartok, hogy egyedül kellene neki vágnom nappal is a forgalomban azoknak az útvonalaknak, amiket használok.

Ennyi vezetői rutinnal, bár rutinnak csúfolni azért nem illene, hívjuk inkább tapasztalatnak, arra jutottam, hogy nekem igenis kell a T betű. T betű nélkül semmilyen támogató magatartást nem kaptam (kivéve vidéki útjaim alatt, de nem szeretnék személyeskedni a budapesti forgalommal, egyszerűen más is itt a ritmus tudom), kivéve egyik hajnalban egy fekete városi terepjárótól. Tőle szeretnék elnézést kérni, amiért elé vágtam, és megköszönni türelmét. Jogos lett volna a duda vagy a villogás, de nem tette. Bevallom meg is lepődtem rajta. Fel is készültem a „kioktató” és/vagy „tanító jellegű” erő demonstrációra, hiszen tapasztaltam már ilyet korábban. Bocsánatkérő integetés és vészvillogós köszönés után, mikor rájöttem, hogy bizony neki volt elsőbbsége abban a kereszteződésben én meg nem adtam meg neki, aztán még be is fordultam előtte, meglepetten tapasztaltam, hogy társam a korai órában az úton, tökéletes példája a defenzív sofőrnek. Akkor jöttem rá, született meg a döntés, hogy nekem kell a T betű a kocsira, hogy tájékoztassam a többieket az úton, hogy bizony rutintalan vagyok és a bénázásom, nem személyes, nekik szánt sértés.

Nehéz belátni, ha béna vagyok valamiben, de így van. Nincs még rutinom. Ha a T betű azzal jár, hogy direkt lenyomnak, direkt menekülnek a közelemből, ám legyen. Ezek is voltak ellenérvek a T betű használata ellen. Egy ismerősöm, mikor elmeséltem neki vezetési dilemmámat, azt mondta, egy közlekedés pszichológus szerint az a baj a magyar közlekedéssel, hogy egyszerre megtalálható az utakon a defenzív, szabálykövető nyugati, és a lendületes déli vezetési stílus is. Akkor, ott, megvilágosodtam.

Nekem még nincs kialakult vezetési stílusom, de más az, amit az utakon látok, akár BKV-zás, vagy a kocsi anyósülésén ülve, és más az, amit a KRESZ könyvekből tanultam, és gyakorlom is rendszeresen, online programok segítségével. Azért mert jól sikerül egy teszt, és igen ismerem a KRESZT, még nem biztos, hogy ezt a tudást rögtön át tudom helyezni egy forgalmi helyzetre is. A fent említett bevágás után szinte rögtön rájöttem, hogy nem nekem volt elsőbbségem, de ott nem volt időm gondolkodni.

Hogy mi zajlik ilyenkor egy T betűs fejében? „Úristen, hibáztam, béna voltam, veszélyeztettem magam és a környezetem, sose ülök többet kocsiba”, …. de ezzel jár a gyakorlás.

Csak a magam nevében beszélhetek, de nekem nehéz a vezetés. Akkor minek, kérdezhetnétek. A válasz csak annyi, hogy mert meg akarom tanulni, hogy biztonsággal vezessek, ha szükségem lesz rá és ne maradjak életem végéig bizonytalan, veszélyes vasárnapi vezető.

Izgulok, hogy problémát okozok a többi rutinos sofőrnek. Ez tény. Az ezzel járó frusztrációt, pedig el kell tudni viselni. Duda, csúnya nézés, kézjelzések. Komoly feladat egy lelkiismeretes kezdő sofőrnek, ignorálni ezeket a visszajelzéseket. Napokig őrlődtem egyszer, mert bevágtam egy autó elő a főúton. Gyakorlatlanságomban én azt hittem elférek. Ezért jobb sofőrök általánosságban a férfiak szerintem. A pillanatra koncentrálnak, és nem dimenzionálják, lelkizik túl a dolgokat.

Félek, hogy balesettet okozok, mivel nem tudok gyorsan lereagálni egy forgalmi helyzetet. Ezek a gondolatok zavarják a fejem, és szorítják össze a gyomrom mindegy egyes alkalommal, mikor kocsiba ülök. Jó lenne annál az állapotnál tartani már, hogy olyan hétköznapi rutin legyen beülni egy kocsiba, mint fogat mosni reggelente, de sajnos még nem tartok ott, és nem tudom megúszni a gyakorlás folyamatát.