Volt a fejemben egy kép arról, én hogyan viszonyulok az irigységhez. Sosem voltam irigy. Mindig örültem a környezetemben lévők sikerének. Ha a barátnőm csinos volt, és valahol megjelentünk együtt, örültem, hogy egy olyan szép nő mellett mutatkozom, és mindig sikerünk is volt közösen. Ha a másiknak munka, vagy előtte tanulási sikerei voltak, vele együtt örültem, és közösen ünnepeltünk. Mindig úgy voltam vele, ha egy sikeres ember a barátom, vagy sikeres emberek vannak a környezetemben, az engem is minősít. Igen, ez a szép része az irigység témának, ha nincs irigység. És akkor nincs, ha minden rendben van bennem. No de nézzünk csak a dolgok mélyére.

A kislányom 1,5 éves koráig 2 óránként kelt esténként. Borzalmasan fáradt voltam és úgy éltem a mindennapokat, mint egy kicsavart zombi. Csak a túlélésre játszottam és arra, hogy a kislányom semmiben ne szenvedje kárát az állapotomnak. Akkor találkoztam igazából először az érzéssel. Az a feszítő, szúró, mellkas tájéki érzés, ami kis haraggal keveredik és teljességgel összezavaró. Akkor jelent meg, ha valaki elmesélte, hogy a gyermeke a születése óta végigaludja az éjszakákat. Először nem is értettem mit érzek, és nagyon lassan tudatosodott bennem az irigység, mivel nem igazán voltak előzményeim.

Hogyan csapódott le bennem a helyzet felismerése? Természetesen haraggal. Hiszen mindenkinek átaludja a gyereke az éjszakát, csak az enyém nem. Én nem csinálok valamit jól, nekem kellene jobban viselni a helyzetet. Egyszerűen nem értettem, mivel érdemeltem én ki ezt az alvásmegvonásos büntetést? Örülnöm kellett volna annak, hogy mások olyan szerencsések, mint ahogy előtte is tettem. Elgondolkodtam vajon én lettem-e gonoszabb ember, hogy azt kívánom, ha nekem nehéz dögöljön meg a másik tehene is. A lelkiismeret-furdalás és az értetlen düh időszaka volt ez. Csak mikor már 3 hónapot végigaludtam, utána tudtam higgadt fejjem visszatekinteni erre az időszakra és erre az érzésre is.

Elemezzük ki a helyzetet tehát tárgyilagosan, az elejétől.

Tisztázzuk az érzés nevét, és mondjuk ki: irigy vagyok.

Tényleg mindenkinek a gyermeke átaludja az éjszakát? Mind az emberi faj jelenlegi kismama állományának összes gyermeke? Ja, hogy nem MINDENKIÉ? Oké, ez egy jó kiindulási pont, hagyjuk az általánosításokat. Kikre gondolok mindenki alatt? Nézzük végig az összes kismama ismerőst: 6 alanyról beszélünk, abból három gyerek szintén rossz alvó, 3 átaludja az éjszakát. Oké, ez nem is olyan kétségbeejtő helyzet, ez szimpla statisztika, 50% az esély egy jó alvó és egy rossz alvó gyerekre. De menjünk mélyebbre. A 3 jó alvóból mennyi a bizonyított? Nem csak nekem mondják, hogy végigalussza? Mi van, ha a „végigalussza” azt jelenti az anyukának, hogy éjfélkor etet utoljára és 5-kor először? Ezt nem nevezném végigalvásnak. Mi van abban az esetben, ha csak nekem mondja, hogy végigalussza, mert akkor jobb anyának tűnik, vagy szerencsésebbnek, vagy midnek is foglalkozom a mozgatórugóival másnak, teljesen mindegy miért mondja. A 3. eset pedig, hogy tényleg van olyan szerencsés valaki, hogy állítása igaz, és a gyermek egy mormota.

Okés, itt a statisztika és mások mozgatórugói általi torzítások, és a tények. Tehát akire irigy vagyok igazából egy ember. Az az ember viszont egyáltalán nem tehet arról, hogy a gyerek végigalussza-e az éjszakát vagy nem. Ennek a témának utána olvasva ez egyszerűen mázli faktor. Akkor miért zavar engem? Itt jön a kérdés, hogy tényleg úgy gondolom, hogy valamit nem csinálok jól? Tényleg büntetést kaptam a sorstól? Miért nem tudok örülni mások szerencséjének?

Ezek a legfontosabb kérdések. Akire irigy vagyok, csak egy tükröt mutat, ráadásul tudtán kívül. Azt mutatja meg, ami jelenleg nincs rendben az életemben, és mi nincs rendben az életemben? Fáradt vagyok, több segítségre lenne szükségem, úgy érzem, nem kapok kellő figyelmet és az erőfeszítéseim nem kapnak kellő elismerést. Mit tehetek az ügy megoldása érdekében? Innen lehet érdemben továbblépni. Innen lehet érdemben fejlődni, de ehhez nagyon kegyetlenül őszintének kell lennünk magunkhoz, és nem a tükröt hibáztatni.

Csak mostanában értettem meg azt a közhelyet, ha valakinek tükröt mutatunk, akkor azt a tükröt sokszor összetörik, ha nem tetszik, amit abban látnak. Nekem ez a gondolat olyan megfoghatatlan volt. Mikor fizikailag meg is történt, hogy tükröt mutattam és összetörtek, arra sem eszméltem akkor. Erre is csak nemrég jöttem rá, mikor az irigységgel kapcsolatos téma letisztult a fejemben. Volt, hogy én voltam a tükör ugyanis. Tudtomon kívül, akaratlanul, de olyan képet mutattam a másiknak, amit ő nem volt hajlandó elfogadni és ezért „összetört”. Hogy nézett ez ki a valóságban? Fizikai letávolítással és a személyem ignorálásával, ami nekem nagyon fájt, mert szerettem azt az embert. Azóta is sajnálom, hogy így alakult a kapcsolatunk, de már tudom, hogy semmi ráhatásom nem volt az eseményekre és nem bennem volt a hiba. A másik, amire pedig rájöttem, hogy nem gonoszságból tört össze. Egyszerűen nem volt kész arra, amit én megmutattam neki. Ő a jelenlegi képességei szerint kezelte a helyzetet, és ennyi. Ez nem jó, vagy rossz kérdése. Egyszerűen csak más érzelmi és tudati szinteken mozogtunk. Valószínűleg ezért is nem volt dolgunk tovább egymással a jövőben.

Szóval itt az ideje jobban figyelnem erre az érzésre, mert hatalmas segítség. Mint egy tökéletesen pontos látlelet az orvosnál.

Zavar a csinos barátnőm, akivel nem szívesen mutatkozok együtt?

Zavar, hogy a kolléganő folyton csinosan öltözik, vagy hogy a szomszéd felesége mindig tökéletes sminkben viszi ki a szemetet?

Feldühít az osztálytárs, aki már a második nyelvvizsgáját teszi le, elsőre sikeresen?

Nem értem, hogy nekem miért nem jut soha előreléptetés?

Értetlenül figyelem, hogy a hisztérika barátnőimnek sorban kérik meg a kezét?

Jaaa, hogy a csinos barátnő, heti 4x jár edzőterembe? A csini kolléganő és a szomszéd felesége pedig fél órával kel előbb, minden reggel, hogy ruhát vasaljon és sminkeljen? Arra sem gondoltam, hogy az osztálytársam heti 3x jár magántanárhoz és a kolléga sosincs ott egy munkautáni céges rendezvényen sem, mert két továbbképzésre is jár? A hisztérika barátnőmet meg tenyerén hordozza a szerelme, míg engem elhanyagolnak otthon?

Hát, sokkal könnyebb lenne azt mondani a fentiek helyett: A csinos barátnő túl beképzelt, ezért inkább szakítsam meg vele a kapcsolatot. A csini csajok környezetemben tuti könnyűvérű nőcskék igazából, akik ahelyett, hogy mosnának, főznének, takarítanának, inkább piperészkedéssel foglalkoznak. Az osztálytársnak könnyű, mert neki van nyelvérzéke, a kolléga meg tuti nyal a főnöknek. Ha kitartok egy darabig pedig előbb-utóbb nekem is meg lesz kérve a kezem, ha egy hisztis csaj eltudta érni, én a jó fej csaj simán.

Tényleg könnyebb a tükröt összetörni, eltávolítani, hibáztatni. Csak egy mozdulat.

Szembenézni az igazsággal, sokkal fájdalmasabb. Javítani a látott képen pedig még nehezebb.

De én ilyenkor mindig arra gondolok, mit csinálnák ha az orvos közölné, hogy tüdőrákom van? Szívnám tovább a cigit, hibáztatva a dohánygyárakat, vagy felvennem a kesztyűt és megnézném, hogy mi a saját felelősségem, mit rontottam én el, mi az, amit megtehet magamért. Az egészségemért és a jövőmért.

Valamiért a lelki egészség még mindig nem annyira fontos, mint a testünk egészsége. Számomra azért fontos, ezért nem bánom, már ha irigykedem. Mert az irigység igazából egy nagyon hasznos érzés. A személy aki kiváltja belőlem pedig hatalmas segítség, aki segít meggyógyítani a lelkem.           

Szép napot, üdv: Natulcien

Képek forrása :Pinterest street fashion search.