A tetoválás téma időről-időre felmerül szerintem sok ember fejében. Nekem is nagy dilemma volt. Mindig is tetszett, de nem mertem belevágni, mert nem tudtam mi az a szimbólum, amivel együtt tudnék élni egész életemben.

Aztán magától talált meg hat év után a téma. Ahogy elkezdtem az önismerettel foglalkozni, és kezdtem megtalálni a saját személyiségem legmélyebben rejtett darabkáit, megtalált a vágyott szimbólum is. Egy legenda, aminek a szimbólumrendszere, tudtam örökre meghatározza az életem, így biztos nem fogom megbánni, ha magamra tetováltatom. Nem is bántam meg. Először csak a történet egyik darabja kerültem rám 29 évesen, aztán 4 év után, 33 évesen a befejezése. Úgy éreztem ekkora értem meg a folytatásra.

Az első és egyik legnagyobb dilemma tehát az, mi legyen a tetoválás témája. Véleményem szerint bizonyos tapasztalatok birtoklása nélkül nem szabad tetoválást vállalni. Nem életkorhoz kötném, inkább a személyiség érettségéhez a döntést. A tetoválás komoly elköteleződés. Aki tehát még életében nem hozott meg életre szóló döntést, ne a tetoválás legyen az első. De ez csak az én személyes véleményem.

A következő lépés sem olyan egyszerű. Megtalálni a megfelelő tetováló művészt, és szalont. A tetoválások bizonyos hitek szerint megsértik az aurát, beleavatkoznak a test energiaáramlásába, és folytathatnám még sokáig a hiedelmeket. Én ebben különösebben nem hiszek, de abban igen, hogy aki tetovál, az a keze nyomát hagyja rajtam. Nem mindegy milyen ember teszi ezt, és hogyan. Számomra fontos a bizalom és a szimpátia. Életem végéig velem lesz az, aki az álmát, tehetségét, művészetét megvalósítja rajtam. Ha bárki megkérdezi, ki követte ezt el a testemmel, büszkén tudjam a nevet mondani, és nyugodt szívvel ajánlani. Számomra fontos, hogy elhivatott művész, és jó ember legyen, akivel egy bizonyos szinten összeforr az életünk. A művésznek, akit tetovál, egy élő vászon. No meg a közösen átélt fájdalom is összekovácsolja állítólag az embereket. A legjobb az ajánlásos alap tehát, de nem árt a tetoválás előtt még így is kicsit „ismerkedni” a tetoválónkkal. Nekem ajánlották a szalont és a tetoválót, de az első találkozásunktól számítva fél év után került sor az első „varrásra”. Megbeszéltük mit, miért és hogyan szeretnék, majd szép lassan elkészült a terv is. Én mindenkinek azt ajánlanám, hogy ne egy sablont válasszon, vagy egy tucat mintát, mert abból nagyobb valószínűséggel lesz csalódás. Minden test és személyiség egyedi. A tetoválás is legyen az. Érdemes kivárni a megfelelő embert, és érdemes összespórolni a kellő mennyiségű pénzt, hiszen egy életre szól a végeredmény.

Mire érdemes figyelni a szalonnal kapcsolatban? Referencia áttekintése, internetes fórumokon tájékozódás, személyes találkozó alkalmával megnézni a higiéniás körülményeket. Tetoválás előtt egy igazán figyelmes szalonban, minden alkalommal, minden eszközt (tetováló gép, tetováló asztal, ülő, fekvő, alkalmatosságok stb.) fertőtlenítenek, és Folpackkal „becsomagolnak”. Erre azért van szükség, hogy még véletlenül se kerüljön vér az eszközökre, és ezáltal a következő páciensre.

Anyagiakkal kapcsolatban, mint már említettem, egy igazán jó szakember sok pénzbe, és sok várakozási időbe kerül. (Zárójelben jegyzem meg, hogy a magyar tetováló művészek közül sokan világszínvonalon, de töredék áron tetoválnak, és lassan „tetoválás turizmusról” is beszélhetünk hazánkban.) Én a tetoválásom folytatására két évet vártam. Még véletlenül sem lehet azzal vádolni, hogy elhamarkodott döntést hoztam. Ez a sok kivárási idő jó arra is, hogy tényleg átgondoljuk az elhatározásunkat. Ha egy szalonban időpontot foglalsz, akkor kérnek előleget is, amivel szintén érdemes számolni. Van, aki órabérben, van, aki napi díjban számol. Természetesen a munka bonyolultságától, és méretétől is függ az ár. Az összeget érdemes nem egyszeri kiadásnak számítani, hanem egy életre elosztani. Ha kicsit morbid, de reális módon gondolkodunk, akkor az aktuális nem szerinti átlag életkorral számolva havi/éves bontásban is nézhetjük a tetoválásunk árát.

Harmadik dilemma. Meg van a téma, meg van művész. Ami következik, az a felkészülés az aktusra magára. Mivel ez egy vissza nem térő alkalom, a szentimentálisabbaknak érdemes előtte-utána fotósorozatot készítenie. Ténylegesen fel kell arra készülni, hogy megváltozik a testképünk. Ez nem olyan, mint egy hajfestés. Ez a testünk módosítása, és soha többé nem lesz olyan, mint előtte.

A tetoválás időpontjára kipihenten, tele hassal, energiával telve érdemes érkezni. Nem betegen, nem másnaposan, nem menstruálva, nem lelki bajokkal terhelten. Inni-, ennivalóval ajánlott érkezni, főleg szénhidráttal. Semmilyen fájdalomcsillapító szert (alkohol, gyógyszer) nem szabad alkalmazni, mivel ezek vérzékenyebbé teszik a testünket. A fájdalmat egyszerűen el kell fogadni, és be kell fogadni. Nem szabad küzdeni ellene, mert annál több energiát vesz el tőlünk.

Hogy milyen érzés a tetoválás? Ezt sokan kérdezték tőlem. A válasz mindig az, hogy két féle fájdalom van ilyenkor. Az egyik a fekete vonalak húzásával, és a szürke árnyalatok satírozásával, a másik fajta a színezéssel jár együtt. A fájdalom intenzitása pedig a testrésztől függ. Nézzük sorban, de előre bocsátom, hogy csakis a saját tapasztalataimat tudom itt virtuális papírra vetni, és nekem szerintem elég magas a fájdalomküszöböm.

A vonalazás és a szürkeárnyalatok nem fájnak annyira. Ha kicsi a minta, akkor még kevésbé. Az epilálás, a cigi csikk elnyomás, a kis tűkkel döfködés szokott hasonlatként megjelenni a tetoválás fájdalommal kapcsolatban. Egyik sem túl pontos. Ez a fájdalom nem éles, hanem hosszabb távon kellemetlen. A fájdalomérzet úgy erősödik, ahogy fárad a test, és ahogy egyre több idő telik el úgy, hogy kényszerítjük a testünket, hogy tűrjön. Az sem segít ilyenkor, hogy nem lehet mocorogni. Egy helyben kell tartani a pozíciót, várni türelemmel, és megint csak tűrni.

A színezés az más téma. Az az első pillanattól éles fájdalommal jár. Nem tudok bíztatót mondani a színekkel kapcsolatban, csak azt, hogy mindig tartsuk szem előtt: a mi döntésünk volt, szép lesz, és elmúlik a fájdalom. Bizonyos kutatások alapján a tetoválás erősíti az immunrendszert és emeli a fájdalomküszöböt. Igazolni csak az utóbbit tudom.

A fájdalmasabb testrészek a vékony, finom bőrrel takart csontos, inas területek, mint a csukló, a kézfej, a gerinc, a bordák, a test hajlatok és a lábfej. Az izmosabb területek jobbak, de a szalonban mindig azt mondják :Sz@r ez mindenhol.”

Érdemes arra is felkészülni, hogy első alakalommal nagyobb felület tetoválásakor seblázat tapasztalhatunk. Nekem mindkét „első” alkalommal rögtön a tetoválás befejezése után 38,5-re szökött a lázam. Ezt ki kell aludni. Amúgy is úgy megy el az ember a szalonból, mintha összeverték volna. Rengeteg energiát vesz el az egy helyben tűrés. Gyakorlatilag leszívja az energiáját az alanynak, ezért kell a szénhidrát rögtön utána.

Negyedik dilemma, az elkészül tetoválás ápolása. Érdemes úgy időzíteni a tetoválások időpontját, hogy legyen utána három nap regenerálódni. A tetoválást fekete-szürke esetén az első két napon, színes tetoválás estén az első három napon, 3-4 óránként, azaz naponta 4x kell antibakteriális szappannal lemosni, majd vékonyan Bepanthen krémmel bekenni, és lefedni Folpackkal. Ha kell gyógyszertárban kapható sebkötöző tapasszal rögzíthetjük is a Folpackot a bőrünkön, csak óvatosan kell lehúzni majd az „átkötözésnél”. Ha letelt a 2-3 nap én további egy hétig naponta 3x lemosom és bekenem, de már nem kötözöm be. Aztán ahogy a seb gyógyul úgy csökkentem az ápolási rutint. Ha a seb húzódik, szárad, viszket, akkor ápolási idő van, de persze ez az alany bőrtípusától is függ.

Nekem egy hónap mire teljesen, tökéletesre begyógyul a tetoválás. Az első mosások alkalmával a tetoválás színével megegyező nyálkás „dolog” jön le a tetoválásról, ami teljesen normális. Ilyenkor olyan érzés a tetovált felület, mintha leégtünk volna a napon, és a krémmel kenegetése is hasonlóan kellemetlen, de fájdalmasnak nem mondanám. A gyógyulás egy hónapja alatt kerülni kell a közösségi fürdő helyeket, szaunát, otthoni áztatásunkat, a szoláriumot, és hogy éles napfény érje a „sérült” felületet. Én a jövőben is nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy a tetoválásom különösképp ápoljam. Magas faktorú naptejjel védem a nap káros sugarai ellen, és nem szoláriumozok rá.

A gyógyulási idő alatt egy vékony heg réteg alakul ki a tetováláson, ami a kenegetés, mosás, ápolás során szép lassan „lekopik”. Az a fontos, hogy ne kapjunk bele ezekbe a hegekbe, ne szedegessük, kaparjuk el még véletlenül sem, mert akkor foltos lesz a tetoválás. Ha viszket két centivel „felette” vakargassuk, a levegőben. Egy hét szigorú önfegyelem igazán nem nagy ár azért, hogy aztán egész életünkben szép tetoválással büszkélkedhessünk.

Ötödik dilemma, a félelmek köre. Ezeknek a nagyja reális, a másik része viszont annak bizonyítéka, hogy még nem állunk kész egy tetoválásra. A reális aggodalmak körével lehet mit kezdeni. Ilyen például, hogy mi van, ha allergiás vagyok a tetováló festékre, vagy ha olyan anyajegyem illetve bőrhibám van, ami közelében nem érdemes tetoválni. Akiben ez a dilemma felmerül, menjen el egy bőrgyógyászhoz és nézesse meg a tetoválásra szánt bőrfelületet, egyeztessen a szakemberrel, plusz a tetoválójával.

Reális probléma még az is, hogy a szakmám, munkahelyem mellett megengedhetem-e magamnak a tetoválást. Sok munkával összeegyeztethetetlen ez a fajta önkifejezési mód.

Azok a kérdések, amik viszont biztosan jelzik, hogy várnunk kell egy tetoválásra, a következők:

Mi van, ha megbánom? Mit fog szólni hozzá anyám/apám? Milyen eltávolítási módok vannak? Mi van, ha nem fog menni a következő stílusomhoz? Mi van, ha félig készen meggondolom magam? Mi van, ha mégsem tetszik? ... és a fenti kérdések tetszőleges verziói.

Remélem segíthettem a dilemmázónak a döntés meghozatalában. A tetoválás komoly felelősség. Lehet hatalmas élmény, és nagy csalódás is, éppen ezért senkit nem bíztatnék, vagy beszélnék le róla. Csakis annyit mondanék összegzésképp, érdemes felkészülten, jól átgondolni tetoválás terveinket.

Üdv: Natulcien

Képek forrása: Pinterest